Nincs rá szó

 Hihetetlen, hogy ennyire öregszem, de igaz. Ma meg is adjuk a módját az ünneplésnek asszem, drága jótündér-keresztanyával :D Én már izomból készülök, pedig még csak dél van, de műszempillák már fent vannak. Ruhám már csak arra vár, hogy magamra kapjam és tökéletes leszek, plusz persze smink és a fincsi új Playboy parfümöm. Imádom az illatát, pedig full "látatlanban" rendeltem, fogalmam sem volt, hogy milyen illata lehet, csak mostanában ráfeszültem a Playboy-ra, és gondoltam biztos jó az illata. De ezt a rózsaszínt ráadásul nekem találták ki, pont olyan szexisen édeskés illata van, amilyet én nagyon szeretek. 
Ma muszáj lesz nagyon jól kinéznem, hiszen szülinapot ünneplünk, nem akármit :) Erősen gondolkodom, hogy milyen cipőben menjek. Full fekete szettem lesz, fekete szűk ing, meg fekete nadrág, nem tudom, hogy hozzá fekete sportcipőben menjek-e, amiben kényelmesebben tudok mozogni (nem néz ki gázul mondjuk), vagy fekete törpetűsarkúban, ami mondjuk nem nagyon kényelmetlen, és csajosabban is néz ki, de azért mégis kicsit jobban oda kell figyelnem a mozgáskoordinációmra, ami lehet, hogy olyan nagyon nem fog sikerülni ma este. Na mindegy, ezt még este eldöntöm.       Azért most nézem, akkora szempilláim vannak mint egy ház. Jó is ez, mondjuk smink nélkül még nem tökéletes, de majd ha rendesen ki is leszek festve, akkor olyan fullosan fogok kinézni, ahogy kell. Amúgy ez hiányzott nekem a legjobban terhesen. Nem maga a buli, hanem ez a készülődés, hogy na akkor buliba megyek és megcsinálom magam csinire. 

Ja, a diétám. Na azt már ugye egy hónapja csinálom kb., de elég lassan fogyok, de a lényeg, hogy azért mennek le azok a kilók. 71-ről indultam, most 68 és 67 között vagyok. Azért ez a Húsvét nem a legjobbkor jött, folyamatosan enni kellett. De hétfőtől ujra teljes gőzzel csinálom majd, sőt, asszem be is szigorítok. Meg az az igazság, hogy múltkor, két hete voltam koncerten, na az kicsit más kategória volt, mint a mai buli, mert punk koncert volt, és sikeresen eltört egy bordám, mert persze nekem az első sorban kellett állni, színpad előtt meg vasrács, na így a kis bordámnak annyi. És ez igencsak megakadályozott a tornában. De már nem fáj annyira. Mondjuk még most is érzem, pl. ha köhögök, vagy hülyén fordulok, de már ki lehet bírni, lehet hétfőtől tornázni. Nagyon bele kéne húznom, mert nyárra már igen jól akarok kinézni. És nem havi 3-4 kilót akarok fogyni, hanem legalább 6-ot. Akkor júniusra vissza is nyerném a régi alakom. Sőt, ha most egy hónap alatt 6 kilót tudnék fogyni, akkor már csak 62-61 kiló lennék, abból már csak 5 kilót szeretnék kb. fogyni, hogy még jobb alakom legyen, mint volt. Nagyon keményen rá kell tennem magam erre, de úgy érzem, menni fog. Most, hogy már nagyjából látom, hogy a minimális erőfeszítést igénylő diétámmal egy hónap alatt 4 kilót fogytam, tudom, hogy egy kicsit keményebb diétával 1-2 hónap alatt simán le tudok fogyni a kívánt alakra, tehát azzal is tisztában vagyok, hogy nem fog ez a végtelenségig tartani, szóval talán így megy majd, hogy nem adom fel. Bár most sem adtam fel, csak kicsit belazultam így Húsvét táján. De most majd nem fogok. 

Ja, és májusban szeretnék menni tetováltatni, eltakartatom azt ami a vállamon van. Szerencsére a pénzem nagyjából megvan. Mondjuk jó lenne, ha már május előtt mehetnék, de szerintem nagyon elhúztam én az időt, kizárt, hogy ilyen hamar fogadni tudjanak. Csak a képet ki kéne nyomtatnom, és sehol nem tudok nyomtatni, de remélem jóanyám vesz nekem patront a nyomtatóba. Utána bejelentkezek és végre szép lesz a karom, nem kell mindig takargatnom. Azért is akarom, hogy májusra kész legyen, mert ballagás május 2, és egy ujjatlan rucit szemeltem ki magamnak. Még a fiam keresztelőjére vettem, de akkor még igencsak nem kaptam levegőt benne, de most már sokkal jobban passzol rám szerencsére.

Na jó, most nem is írok többet, folytatom az esti előkészületeimet, illetve nagyon nem ártana már takarítani, rendet rakni.

 Nagyot határoztam most, és komolyan is gondolom. Visszanyerem a régi alakom. Sőt, még jobbat is. Istenem, hányszor mondtam már én ezt. De most először írom le. Talán lesz valami hatása. Vagyis biztos, ha nem is annak, hogy leírom, de most igen elszánt vagyok. Sokat híztam terhesen, többet, mint kellett volna, vagy mit amennyit "illik". 19 évesen, amíg terhes nem lettem, egy átlagos alkatú, de szép, feszes testű csajszi voltam, bátran kilógattam a hasam, csípőm. Fellelhetőek voltak már kisebb kis párnácskák, de ahogy a régi képeket visszanézem, határozottan gusztusos voltam haspólóban, csípőnadrágban. Sosem voltam pálcikalábú, mindig erősebb combjaim voltak, de ez sosem rettentett el a "p*csanaciktól", és nem is néztem ki bennük gázul, amolyan erős, energikus, rugalmas lánynak néztem ki. Anélkül, hogy figyeltem volna az étkezésemre. Ha akkor még kicsit tudatosabban ettem volna, akár igazi vékony leányka is lehettem volna. De nem izgatott, a pasik 90%-ának bejöttem így és én magam is elégedett voltam, amikor tükörbe néztem. 

Aztán teherbe estem. És csak jöttek a kilók. Igaz, az első 3 hónapban még fogytam is. 60 kg-mal indultam, és a 3. hónapban csak 57 voltam. Aztán sokáig még büszke is voltam magamra, mert a 6. hónapig épp csak havi egy kiló jött fel. Könnyen is viseltem addig a terhességet, még nem gátolt a poci a mozgásban, jöttem-mentem egész nap, élveztem a rengeteg szabadidőt, hogy van időm császkálni a nyári szünetüket töltő barátnőimmel és nem kell dolgoznom, jártunk strandra, kirakatokat nézni, gengeltünk az utcán. De az utolsó 3 hónap gyilkos volt... Nagyon megnőtt a pocim, és észrevétlenül én magam is. Sajnos beleestem abba a csapdába, amibe a legtöbb terhes nő, nem tudtam külön szemlélni a gömbölyödő hasamat és a többi testrészemet, egyszerűen nem vettem észre, hogy az már ott nem csak a babuci, hanem bizony zsírpárnák. Hogy nem csak a hasam nő, de terebélyesedik a fenekem,  a combom, hogy a karomról is kezdenek csüngeni a hájas kis cafatok. Ehhez hozzájárult az is, hogy iszonytatóan elkezdett vizesedni a lábam, ha anyukám felhívta a figyelmem arra, hogy bizony hízok, iszonyatosan megsértődtem és mindent a vizesedésre fogtam. És persze akkor már unatkoztam, mászkálni sem tudtam, mert már nehezen vettem a levegőt, hamar elfáradtam. Maradt a netezés egész nap, meg az olvasás, és mindkét elfoglaltság közben jól csúszott a melegszendvics, a csipsz és a jegestea. Tudnom kellett volna, hogy ez lesz a vége, de hát terhesen az ember hajlamos úgy hinni, hogy egész életében így is marad, és a poci jótékonyan eltakarja az úszógumit. És azt hiszem sok lapáttal rátett, hogy le kellett szoknom a cigiről. Az elején nem volt gond, nem is kívántam, de a végén igencsak hiányozni kezdett, így amikor nagyon rágyújthatnékom volt, akkor is ettem. Meg is lett az eredmény. 85 kilóval mentem szülni. Naivan még akkor is azt hittem, hogy ez mind a baba meg a magzatvíz meg a méhlepény meg a lábamban felgyűlt víz súlya. 

Az első pár napban, amikor egyáltalán gondoltam ilyesmire, az jutott az eszembe, hogy na le is ment rólam minden, már csak a hasamnak kell visszamenni (mert az olyan volt eleinte, mintha még mindig terhes lennék, csak puha volt), mert nyomkodtam a lábszáram de már nem olyan volt mint előtte, nem volt püffedt, kiment a víz. Anyukám jótékonyan cicanadrágot hozott be nekem és hosszú pulcsit, hogy az első csalódás lehetőleg otthon érjen. De azért már hazamenetelkor szembesültem vele, hogy nincs minden rendben. Stílusosan hosszú szárú csizmát akartam felvenni a cicanadrághoz, de volt egy kis bibi: nem jött fel a cipzár. Szerencsére anyu előrelátó volt és diszkréten bekészített egy sportcipőt is. Otthon ráálltam a mérlegre, és azért örömmel láttam, hogy kereken 10 kilóval könnyebb vagyok. 75 kiló voltam! Azt hittem, elindultam a haladás útján. Eleinte tényleg úgy is tűnt. Az első hetekben nem volt étvágyam, emlékszem, volt olyan nap, még a gyermekágyas első hétben, amikor csak szőlőt és sajtot ettem, azt is csak keveset. De sajnos ahogy az erőm visszajött, úgy az étvágyam is. Igaz ugyan, hogy kénytelen (és képes) voltam többet mozogni, mint a terhességem végén, de az étkezésemre továbbra se figyeltem nagyon. Október végétől nyár elejéig 5 kilót vesztettem, és itt megállt a fogyásom. Egyszer ugyan elkezdtem a 90 napost, de nem sok sikerrel, így hamar abba is hagytam. Kisfiam, Krisztián csak 3 és fél hónapig szopott, és bevallom, nem is bántam nagyon, hiányzott a szabadabban való mozgás, hogy néha kimozdulhassak este (szerencsére jó alvó volt), és őszinte leszek: a cigi is hiányzott. Bár utólag belátom, butaság volt visszaszokni. Ráadásul megtapasztaltam, hogy a cigiről való leszokás hízlal, de a cigire való visszaszokás nem fog lefogyasztani. 

Nyár óta nem mozdult a súlyom, stabilan 70-71 kiló vagyok. Azaz 10 kilóval több, mint amennyivel terhes lettem. Mostanra érett meg bennem az elhatározás: lefaragjuk azt a 10 kilót, sőt, még többet is. Mint mondtam, 60 kilósan se voltam igazán vékony, bár meg voltam elégedve, de most úgy döntöttem, 55 kiló lesz a cél! Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy ha már szenvedek, dolgozom az ügyön, akkor ne álljunk már meg az elfogadhatónál, legyen akkor az már nagyon jó. Ne csak átlagos alakú legyek, hanem jó alakú! A másik ok: olvasgattam a neten sokfelé, mert az a balsejtelmem támadt, hogy hiába fogyok, a bőröm nem fog összemenni a hasamon - már most is látom, hogy van ott bőrfelesleg is a zsíron fölül -, amit hatékonyan csak szikével lehet eltüntetni. Persze utánanéztem, maszekba mennyiért csinálják meg (4-500 ezer körül mozog), de az ár elrettentő. Aztán ráakadtam pár olyan fórumra, miszerint a TB is támogatja bizonyos esetekben. Most erre játszom. De bizony meg kell felelni bizonyos kritériumoknak. Pl. szükség van bizonyos testtömeg-index csökkenésre. Gyors netes kalkulációt végeztem, és rá kellett jönnöm, hogy ha ismét 60 kiló lennék, az nem lenne az előírásoknak megfelelő, az csak 10% csökkenés lenne, márpedig 13-at kell csökkentenem. Azaz 55 kilóra kell fogynom. És mivel az én magasságom esetében 45 kilónál kezdődik a kóros soványság, ez a fogyás még reális is lenne. Hát ezért az a bizonyos 55 kiló. Azaz van egy olyan érzésem, hogy kicsit alá is kell mennem, mert ha megvan a súly, és abbahagyom az intenzív diétát, pár kiló vissza fog jönni. Na persze, ha lefogytam (bár már ott tartanék), akkor a súlyt tartanom is kell. Elsősorban magam miatt, de a hasplasztika miatt is, mert csak annak támogatja a TB, aki 6 hónapig tartja a súlyát. 

Nincs konkrét tervem, hogy mikorra akarom elérni az áhított súlyt. Csak azt tudom, hogy el kell érnem. 15 kilót ledobni nem tudom meddig tart. Ha fél év, hát fél év, ha egy év, hát egy év. Azért remélem ennél több időt nem fog igénybe venni. Még ezek után úgyis ott az a fél év, amíg tartanom kell a súlyom, és csak utána jöhet a kés. De jöjjön! Nem félek tőle. Bár még sosem műtöttek, és mamám azt mondta ma, hogy bizony az első pár nap műtét után pokolian tud fájni (oké, neki nem hasplasztikája volt, de műtötték már sokszor), de azt hiszem, tudom már, mi az a fájdalom, hiszen a szülést is kibírtam, na az se volt egy leányálom. És utána is voltak fájdalmaim: gátseb, mellgyulladás, általános gyengeség és rossz közérzet. Nem érdekel, ha fájni fog, de nem fogok beletörődni, hogy huszonéves fiatalként, pláne egyedülállóként lóg a hasam. 

Mostanában gyakran eljárok kisfiam keresztanyujával diszkóba. És mindig irígykedek. A többi lányra, hogy milyen vékony, formás, de leginkább az említett barátnőmre, aki amolyan igazi modell alkat, bármit felvehet, semmi nem áll neki rosszul. Nyugodt szívvel kilógathatja a hasát, vehet fel nagyon rövid nadrágot, táncolhat úgy mint egy go-go girl, nem röhejes nála az ilyen. Ha én ezeket tenném, az "szem-szennyezés" lenne.

Na, hát most keményen elhatároztam magam. Még nem kezdtem el konkrét diétát, ugyanis még nem találtam meg az igazán nekem valót, de már figyelek egy-két dologra. Édes, tésztás dolgokat maximum reggel eszem, de abból sem lesz rendszer. Csak tegnap este sütöttem, mert apukámék jöttek Krisztián névnapját köszönteni, ezért reggel megettem egy szelet sütit. Ebédre már szigorúan lájtos kaja. Ma pl. párolt húst ettem zöldsalátával. Délután még megettem egy virslit (azt olvastam, 3 óránként enni kell, mert különben a szervezet átvált raktározásba), aztán vacsorára már csak gyümölcs. Este pedig torna. És tilos elodázni! A tornát már hamarabb elkezdtem, mint a diétát. Callanetics-ezem, nagyon jó érzés, végre tudatában vagyok, hogy vannak izmaim. Nem mondom, hogy sose fogok bűnözni, egy kicsit se, mert azt hiszem, úgy nem lehet élni. De azért nagyon oda fogok figyelni. És ha belekezdek valami diétába, akkor abban nem fogok csalni.

Hát ennyit mára, aki olvassa, kívánjon sok sikert :)

 De tényleg. Első post, mi másról szólna, mint röviden arról, ki is vagyok én, mit is akarok itt. Ez pedig általában nem túl érdekes, de az egész része. És így is, úgy is le fogom írni, pedig már én is unom. Sokadjára kezdek blogot írni, a témát mindig a saját életem adta, és mit ne mondjak, bőven volt miről írnom. Csak a megfelelő  helyet, szolgáltatót kerestem sokáig, aztán közbejöttek olyan dolgok, hogy nemkívánatos elemek is odatévedtek (bár mostmár állok elébe ennek is, nem mintha akkor elbújtam volna, csak egy idő után elment a kedvem attól a blogomtól), akik ott rontották a levegőt. Na majd egyszer erről is...

Itt most tetszik nekem ez a hely. Remélem itt is össze tudok hozni pár érdekes irományt, amit majd mások is érdeklődéssel olvasnak. 

De akkor kéne írnom magamról azt hiszem. 21 éves és 10 hónapos vagyok így 2009 február tájékán, Pécsen születtem és itt is élek. Kicsi fiam 16 hónapos lesz nem sokára. Ketten élünk egy kis aprócska albérletben a város egyik legszélső pontján. Amúgy ari kis lakás ez, ha úgy rendesen ki van takarítva meg összejön egy kiadós rendrakás. Most pont nem ilyen állapotban van, délelőtt fél tíz van, és még nem ágyaztam be, de azt hiszem, hamarosan hozzá kezdek. Az "ágyban" - két szivacsmatracon a földön - fekszik kicsi fiam, Krisztián és elmélyülten issza a teáját. Ilyenkor szoktam magamnak megmagyarázni, hogy nem azért nem ágyaztam be, mert lusta vagyok, hanem mert az ágyban fekszik a gyerek és milyen dolog lenne már, ha kitúrnám onnan :) Na, ha befejeztem ezt az irományt és rendbetettem a lakást, akkor azt hiszem ebéd idő lesz, utána sort keríthetek a tanulásra. Idén fogok érettségizni :) Ideje, majdnem 22 évesen azt hiszem. Távos gimibe járok, tavaly kezdtem a 11. osztályt, azt még terhesen. Vagyis hát 2007 szeptemberében kezdtem, és októberben már szültem, szóval nem sokat jártam én oda nagy pocakkal.  Idén már lényegesen könnyebb, már nem egy újszülött mellett kell tanulnom. Igaz, most már van egy örökmozgó gyerekem, de szerencsére már abban a korban van, hogy egy fél órára simán lefoglalja magát. És ebéd után hála a jó égnek, szokott aludni sokszor két órát is egyhuzamban. 

Most gondolom mindenkinek, aki olvasott eddig, az jön le, hogy adva van egy anyuka, aki majd most ezentúl a gyerekéről fog ömlengeni. Na ezt ne várjátok. Imádom a fiam, de nem vagyok az az áradozós hiperanyuka. Sőőőőt :) Volt már, hogy fórumon megkaptam az osztást, hogy milyen anyuka vagyok én, hogy már terhesen azon járt az eszem, hogy miért nem mehetek bulizni, meg egyéb ilyesmi, hát igen, meg kell hogy mondjam, én nem hasonlítok a manapság általam ismert anyákra. Én nem mondtam le a szórakozásról, nem mondtam le a külön programokról, az "ereszd el a hajam"-típusú bulikról, a vagyány/csajos öltözködésről, a piercingről, a tetkóról és még sorolhatnám. Én most is az a csaj vagyok, aki voltam. Bár igaz ami igaz, ritkábban látnak a többiek, annyit nem járok el, mint régen. De úgy érzem, hogy ha az eddigi életemben volt helye az imént felsorolt dolgoknak, akkor ezután sem lenne szép dolog teljesen száműzni őket, hiszen semmi kártékony nincs bennük, és ezek mind hozzá tartoznak ahhoz, amitől én én vagyok. Lehet, hogy sokan nem hiszik el, de én érzem és tapasztalom magamon, hogy ha havi egyszer (nagy ritkán kétszer) elmegyek egy igazi jó buliba, akkor utána hetekig sokkal sokkal türelmesebb vagyok. Annak idején tudomásul vettem, hogy már nem járhatok el minden hétvégén, nem lesz az, hogy gondolok egyet és beülök a barátnőimmel egy kocsmába sörözni, nem mondhatok igent az este 11-kor érkező bulimeghívásokra, stb., de azzal már a terhességem előtt is tisztában voltam, hogy ha nekem egyszer gyerekem lesz, én akkor is járok majd ide-oda, nem fogok felhagyni ezekkel a dolgokkal, egész egyszerűen azért, mert sose éreztem úgy, hogy ezt kéne tennem. Vesztemre sajnos terhesen elkezdtem bújni a kismamás oldalakat, ahol viszont nagyüzemben megy az ámítás, mi szerint a jó anya a világon minden kényelmét és szórakozását feláldozza a gyereke állítólagos jólétéért. Egyesek szinte kérkednek vele, hogy a 3-4 éves gyereküket még sosem bízták másra, amióta megszülettek a gyerekek még sosem mentek gyerek nélkül sehová, stb. Egészséges dolog ez? Én nem tartom annak, ezt kerek perec megmondom. Szóval csak azt akartam ezezl elmondani, hogy én nem vagyok ilyen. És én meg erre vagyok büszke. 

Jut eszembe, szombaton Pestre megyek édes jó anyukámmal :) Már alig várom. Úgy volt a dolog, hogy valamikor január végén talán, jelentkeztem a Széf-be játékosnak, meg persze anyukámat is ráírtam a jelentkezési lapra, mi ketten vagyunk a tuti páros. Aztán múlt hét elején felhívtak, hogy mehetünk válogatásra, 13-án, pénteken délután ötre. Na végülis nem mentünk, azt mondták, nincs több időpont. Hát megnézném én azt, aki Pécsről Pestre felmegy délután 5-re, és onnan még haza is jut. De ahogy látom mégis csak van még időpont, mert felhívtak újra, hogy jéé, hát nem voltunk, menjünk akkor ezen a héten szombaton. Délelőtt 11-re. Sokkal jobban hangzik. Most aztán megyünk is. Mit ne mondjak, vannak elképzeléseim, mi lenne ha nyernénk egy szép összeget. Na jó, előbb be is kell kerülni. Mindegy, nekem egyenlőre az is elég móka, hogy felmegyünk Pestre és lesz ott egy teljes napunk, mert akkor majd valamikor délután felé jövünk haza, akkor már autóval. Krisztiánom keresztanyukájánál lesz addig, este megyünk érte. Ők már nagy haverok :) Ahogy azt néha tréfásan mondani szoktuk, nálunk a keresztanyuka az apa. 

Na, megírtam a nem túl érdekes leső postomat, ígérem, ezentúl sokkal érdekesebbeket fogok írni.