Nagyot határoztam most, és komolyan is gondolom. Visszanyerem a régi alakom. Sőt, még jobbat is. Istenem, hányszor mondtam már én ezt. De most először írom le. Talán lesz valami hatása. Vagyis biztos, ha nem is annak, hogy leírom, de most igen elszánt vagyok. Sokat híztam terhesen, többet, mint kellett volna, vagy mit amennyit "illik". 19 évesen, amíg terhes nem lettem, egy átlagos alkatú, de szép, feszes testű csajszi voltam, bátran kilógattam a hasam, csípőm. Fellelhetőek voltak már kisebb kis párnácskák, de ahogy a régi képeket visszanézem, határozottan gusztusos voltam haspólóban, csípőnadrágban. Sosem voltam pálcikalábú, mindig erősebb combjaim voltak, de ez sosem rettentett el a "p*csanaciktól", és nem is néztem ki bennük gázul, amolyan erős, energikus, rugalmas lánynak néztem ki. Anélkül, hogy figyeltem volna az étkezésemre. Ha akkor még kicsit tudatosabban ettem volna, akár igazi vékony leányka is lehettem volna. De nem izgatott, a pasik 90%-ának bejöttem így és én magam is elégedett voltam, amikor tükörbe néztem.
Aztán teherbe estem. És csak jöttek a kilók. Igaz, az első 3 hónapban még fogytam is. 60 kg-mal indultam, és a 3. hónapban csak 57 voltam. Aztán sokáig még büszke is voltam magamra, mert a 6. hónapig épp csak havi egy kiló jött fel. Könnyen is viseltem addig a terhességet, még nem gátolt a poci a mozgásban, jöttem-mentem egész nap, élveztem a rengeteg szabadidőt, hogy van időm császkálni a nyári szünetüket töltő barátnőimmel és nem kell dolgoznom, jártunk strandra, kirakatokat nézni, gengeltünk az utcán. De az utolsó 3 hónap gyilkos volt... Nagyon megnőtt a pocim, és észrevétlenül én magam is. Sajnos beleestem abba a csapdába, amibe a legtöbb terhes nő, nem tudtam külön szemlélni a gömbölyödő hasamat és a többi testrészemet, egyszerűen nem vettem észre, hogy az már ott nem csak a babuci, hanem bizony zsírpárnák. Hogy nem csak a hasam nő, de terebélyesedik a fenekem, a combom, hogy a karomról is kezdenek csüngeni a hájas kis cafatok. Ehhez hozzájárult az is, hogy iszonytatóan elkezdett vizesedni a lábam, ha anyukám felhívta a figyelmem arra, hogy bizony hízok, iszonyatosan megsértődtem és mindent a vizesedésre fogtam. És persze akkor már unatkoztam, mászkálni sem tudtam, mert már nehezen vettem a levegőt, hamar elfáradtam. Maradt a netezés egész nap, meg az olvasás, és mindkét elfoglaltság közben jól csúszott a melegszendvics, a csipsz és a jegestea. Tudnom kellett volna, hogy ez lesz a vége, de hát terhesen az ember hajlamos úgy hinni, hogy egész életében így is marad, és a poci jótékonyan eltakarja az úszógumit. És azt hiszem sok lapáttal rátett, hogy le kellett szoknom a cigiről. Az elején nem volt gond, nem is kívántam, de a végén igencsak hiányozni kezdett, így amikor nagyon rágyújthatnékom volt, akkor is ettem. Meg is lett az eredmény. 85 kilóval mentem szülni. Naivan még akkor is azt hittem, hogy ez mind a baba meg a magzatvíz meg a méhlepény meg a lábamban felgyűlt víz súlya.
Az első pár napban, amikor egyáltalán gondoltam ilyesmire, az jutott az eszembe, hogy na le is ment rólam minden, már csak a hasamnak kell visszamenni (mert az olyan volt eleinte, mintha még mindig terhes lennék, csak puha volt), mert nyomkodtam a lábszáram de már nem olyan volt mint előtte, nem volt püffedt, kiment a víz. Anyukám jótékonyan cicanadrágot hozott be nekem és hosszú pulcsit, hogy az első csalódás lehetőleg otthon érjen. De azért már hazamenetelkor szembesültem vele, hogy nincs minden rendben. Stílusosan hosszú szárú csizmát akartam felvenni a cicanadrághoz, de volt egy kis bibi: nem jött fel a cipzár. Szerencsére anyu előrelátó volt és diszkréten bekészített egy sportcipőt is. Otthon ráálltam a mérlegre, és azért örömmel láttam, hogy kereken 10 kilóval könnyebb vagyok. 75 kiló voltam! Azt hittem, elindultam a haladás útján. Eleinte tényleg úgy is tűnt. Az első hetekben nem volt étvágyam, emlékszem, volt olyan nap, még a gyermekágyas első hétben, amikor csak szőlőt és sajtot ettem, azt is csak keveset. De sajnos ahogy az erőm visszajött, úgy az étvágyam is. Igaz ugyan, hogy kénytelen (és képes) voltam többet mozogni, mint a terhességem végén, de az étkezésemre továbbra se figyeltem nagyon. Október végétől nyár elejéig 5 kilót vesztettem, és itt megállt a fogyásom. Egyszer ugyan elkezdtem a 90 napost, de nem sok sikerrel, így hamar abba is hagytam. Kisfiam, Krisztián csak 3 és fél hónapig szopott, és bevallom, nem is bántam nagyon, hiányzott a szabadabban való mozgás, hogy néha kimozdulhassak este (szerencsére jó alvó volt), és őszinte leszek: a cigi is hiányzott. Bár utólag belátom, butaság volt visszaszokni. Ráadásul megtapasztaltam, hogy a cigiről való leszokás hízlal, de a cigire való visszaszokás nem fog lefogyasztani.
Nyár óta nem mozdult a súlyom, stabilan 70-71 kiló vagyok. Azaz 10 kilóval több, mint amennyivel terhes lettem. Mostanra érett meg bennem az elhatározás: lefaragjuk azt a 10 kilót, sőt, még többet is. Mint mondtam, 60 kilósan se voltam igazán vékony, bár meg voltam elégedve, de most úgy döntöttem, 55 kiló lesz a cél! Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy ha már szenvedek, dolgozom az ügyön, akkor ne álljunk már meg az elfogadhatónál, legyen akkor az már nagyon jó. Ne csak átlagos alakú legyek, hanem jó alakú! A másik ok: olvasgattam a neten sokfelé, mert az a balsejtelmem támadt, hogy hiába fogyok, a bőröm nem fog összemenni a hasamon - már most is látom, hogy van ott bőrfelesleg is a zsíron fölül -, amit hatékonyan csak szikével lehet eltüntetni. Persze utánanéztem, maszekba mennyiért csinálják meg (4-500 ezer körül mozog), de az ár elrettentő. Aztán ráakadtam pár olyan fórumra, miszerint a TB is támogatja bizonyos esetekben. Most erre játszom. De bizony meg kell felelni bizonyos kritériumoknak. Pl. szükség van bizonyos testtömeg-index csökkenésre. Gyors netes kalkulációt végeztem, és rá kellett jönnöm, hogy ha ismét 60 kiló lennék, az nem lenne az előírásoknak megfelelő, az csak 10% csökkenés lenne, márpedig 13-at kell csökkentenem. Azaz 55 kilóra kell fogynom. És mivel az én magasságom esetében 45 kilónál kezdődik a kóros soványság, ez a fogyás még reális is lenne. Hát ezért az a bizonyos 55 kiló. Azaz van egy olyan érzésem, hogy kicsit alá is kell mennem, mert ha megvan a súly, és abbahagyom az intenzív diétát, pár kiló vissza fog jönni. Na persze, ha lefogytam (bár már ott tartanék), akkor a súlyt tartanom is kell. Elsősorban magam miatt, de a hasplasztika miatt is, mert csak annak támogatja a TB, aki 6 hónapig tartja a súlyát.
Nincs konkrét tervem, hogy mikorra akarom elérni az áhított súlyt. Csak azt tudom, hogy el kell érnem. 15 kilót ledobni nem tudom meddig tart. Ha fél év, hát fél év, ha egy év, hát egy év. Azért remélem ennél több időt nem fog igénybe venni. Még ezek után úgyis ott az a fél év, amíg tartanom kell a súlyom, és csak utána jöhet a kés. De jöjjön! Nem félek tőle. Bár még sosem műtöttek, és mamám azt mondta ma, hogy bizony az első pár nap műtét után pokolian tud fájni (oké, neki nem hasplasztikája volt, de műtötték már sokszor), de azt hiszem, tudom már, mi az a fájdalom, hiszen a szülést is kibírtam, na az se volt egy leányálom. És utána is voltak fájdalmaim: gátseb, mellgyulladás, általános gyengeség és rossz közérzet. Nem érdekel, ha fájni fog, de nem fogok beletörődni, hogy huszonéves fiatalként, pláne egyedülállóként lóg a hasam.
Mostanában gyakran eljárok kisfiam keresztanyujával diszkóba. És mindig irígykedek. A többi lányra, hogy milyen vékony, formás, de leginkább az említett barátnőmre, aki amolyan igazi modell alkat, bármit felvehet, semmi nem áll neki rosszul. Nyugodt szívvel kilógathatja a hasát, vehet fel nagyon rövid nadrágot, táncolhat úgy mint egy go-go girl, nem röhejes nála az ilyen. Ha én ezeket tenném, az "szem-szennyezés" lenne.
Na, hát most keményen elhatároztam magam. Még nem kezdtem el konkrét diétát, ugyanis még nem találtam meg az igazán nekem valót, de már figyelek egy-két dologra. Édes, tésztás dolgokat maximum reggel eszem, de abból sem lesz rendszer. Csak tegnap este sütöttem, mert apukámék jöttek Krisztián névnapját köszönteni, ezért reggel megettem egy szelet sütit. Ebédre már szigorúan lájtos kaja. Ma pl. párolt húst ettem zöldsalátával. Délután még megettem egy virslit (azt olvastam, 3 óránként enni kell, mert különben a szervezet átvált raktározásba), aztán vacsorára már csak gyümölcs. Este pedig torna. És tilos elodázni! A tornát már hamarabb elkezdtem, mint a diétát. Callanetics-ezem, nagyon jó érzés, végre tudatában vagyok, hogy vannak izmaim. Nem mondom, hogy sose fogok bűnözni, egy kicsit se, mert azt hiszem, úgy nem lehet élni. De azért nagyon oda fogok figyelni. És ha belekezdek valami diétába, akkor abban nem fogok csalni.
Hát ennyit mára, aki olvassa, kívánjon sok sikert :)
