De tényleg. Első post, mi másról szólna, mint röviden arról, ki is vagyok én, mit is akarok itt. Ez pedig általában nem túl érdekes, de az egész része. És így is, úgy is le fogom írni, pedig már én is unom. Sokadjára kezdek blogot írni, a témát mindig a saját életem adta, és mit ne mondjak, bőven volt miről írnom. Csak a megfelelő helyet, szolgáltatót kerestem sokáig, aztán közbejöttek olyan dolgok, hogy nemkívánatos elemek is odatévedtek (bár mostmár állok elébe ennek is, nem mintha akkor elbújtam volna, csak egy idő után elment a kedvem attól a blogomtól), akik ott rontották a levegőt. Na majd egyszer erről is...
Itt most tetszik nekem ez a hely. Remélem itt is össze tudok hozni pár érdekes irományt, amit majd mások is érdeklődéssel olvasnak.
De akkor kéne írnom magamról azt hiszem. 21 éves és 10 hónapos vagyok így 2009 február tájékán, Pécsen születtem és itt is élek. Kicsi fiam 16 hónapos lesz nem sokára. Ketten élünk egy kis aprócska albérletben a város egyik legszélső pontján. Amúgy ari kis lakás ez, ha úgy rendesen ki van takarítva meg összejön egy kiadós rendrakás. Most pont nem ilyen állapotban van, délelőtt fél tíz van, és még nem ágyaztam be, de azt hiszem, hamarosan hozzá kezdek. Az "ágyban" - két szivacsmatracon a földön - fekszik kicsi fiam, Krisztián és elmélyülten issza a teáját. Ilyenkor szoktam magamnak megmagyarázni, hogy nem azért nem ágyaztam be, mert lusta vagyok, hanem mert az ágyban fekszik a gyerek és milyen dolog lenne már, ha kitúrnám onnan :) Na, ha befejeztem ezt az irományt és rendbetettem a lakást, akkor azt hiszem ebéd idő lesz, utána sort keríthetek a tanulásra. Idén fogok érettségizni :) Ideje, majdnem 22 évesen azt hiszem. Távos gimibe járok, tavaly kezdtem a 11. osztályt, azt még terhesen. Vagyis hát 2007 szeptemberében kezdtem, és októberben már szültem, szóval nem sokat jártam én oda nagy pocakkal. Idén már lényegesen könnyebb, már nem egy újszülött mellett kell tanulnom. Igaz, most már van egy örökmozgó gyerekem, de szerencsére már abban a korban van, hogy egy fél órára simán lefoglalja magát. És ebéd után hála a jó égnek, szokott aludni sokszor két órát is egyhuzamban.
Most gondolom mindenkinek, aki olvasott eddig, az jön le, hogy adva van egy anyuka, aki majd most ezentúl a gyerekéről fog ömlengeni. Na ezt ne várjátok. Imádom a fiam, de nem vagyok az az áradozós hiperanyuka. Sőőőőt :) Volt már, hogy fórumon megkaptam az osztást, hogy milyen anyuka vagyok én, hogy már terhesen azon járt az eszem, hogy miért nem mehetek bulizni, meg egyéb ilyesmi, hát igen, meg kell hogy mondjam, én nem hasonlítok a manapság általam ismert anyákra. Én nem mondtam le a szórakozásról, nem mondtam le a külön programokról, az "ereszd el a hajam"-típusú bulikról, a vagyány/csajos öltözködésről, a piercingről, a tetkóról és még sorolhatnám. Én most is az a csaj vagyok, aki voltam. Bár igaz ami igaz, ritkábban látnak a többiek, annyit nem járok el, mint régen. De úgy érzem, hogy ha az eddigi életemben volt helye az imént felsorolt dolgoknak, akkor ezután sem lenne szép dolog teljesen száműzni őket, hiszen semmi kártékony nincs bennük, és ezek mind hozzá tartoznak ahhoz, amitől én én vagyok. Lehet, hogy sokan nem hiszik el, de én érzem és tapasztalom magamon, hogy ha havi egyszer (nagy ritkán kétszer) elmegyek egy igazi jó buliba, akkor utána hetekig sokkal sokkal türelmesebb vagyok. Annak idején tudomásul vettem, hogy már nem járhatok el minden hétvégén, nem lesz az, hogy gondolok egyet és beülök a barátnőimmel egy kocsmába sörözni, nem mondhatok igent az este 11-kor érkező bulimeghívásokra, stb., de azzal már a terhességem előtt is tisztában voltam, hogy ha nekem egyszer gyerekem lesz, én akkor is járok majd ide-oda, nem fogok felhagyni ezekkel a dolgokkal, egész egyszerűen azért, mert sose éreztem úgy, hogy ezt kéne tennem. Vesztemre sajnos terhesen elkezdtem bújni a kismamás oldalakat, ahol viszont nagyüzemben megy az ámítás, mi szerint a jó anya a világon minden kényelmét és szórakozását feláldozza a gyereke állítólagos jólétéért. Egyesek szinte kérkednek vele, hogy a 3-4 éves gyereküket még sosem bízták másra, amióta megszülettek a gyerekek még sosem mentek gyerek nélkül sehová, stb. Egészséges dolog ez? Én nem tartom annak, ezt kerek perec megmondom. Szóval csak azt akartam ezezl elmondani, hogy én nem vagyok ilyen. És én meg erre vagyok büszke.
Jut eszembe, szombaton Pestre megyek édes jó anyukámmal :) Már alig várom. Úgy volt a dolog, hogy valamikor január végén talán, jelentkeztem a Széf-be játékosnak, meg persze anyukámat is ráírtam a jelentkezési lapra, mi ketten vagyunk a tuti páros. Aztán múlt hét elején felhívtak, hogy mehetünk válogatásra, 13-án, pénteken délután ötre. Na végülis nem mentünk, azt mondták, nincs több időpont. Hát megnézném én azt, aki Pécsről Pestre felmegy délután 5-re, és onnan még haza is jut. De ahogy látom mégis csak van még időpont, mert felhívtak újra, hogy jéé, hát nem voltunk, menjünk akkor ezen a héten szombaton. Délelőtt 11-re. Sokkal jobban hangzik. Most aztán megyünk is. Mit ne mondjak, vannak elképzeléseim, mi lenne ha nyernénk egy szép összeget. Na jó, előbb be is kell kerülni. Mindegy, nekem egyenlőre az is elég móka, hogy felmegyünk Pestre és lesz ott egy teljes napunk, mert akkor majd valamikor délután felé jövünk haza, akkor már autóval. Krisztiánom keresztanyukájánál lesz addig, este megyünk érte. Ők már nagy haverok :) Ahogy azt néha tréfásan mondani szoktuk, nálunk a keresztanyuka az apa.
Na, megírtam a nem túl érdekes leső postomat, ígérem, ezentúl sokkal érdekesebbeket fogok írni.
